Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület
Látogatás facebook oldalunkra

Tisztelt Látogató!

A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete /VÁCISZ/nevében üdvözlöm Önt. Egyesületünk 2007 szeptemberében alakult 38 részvevővel. Tagjaink helyi vállalkozások, egyesületek, nyugdíjas klubok és magánszemélyek.

„AZ ÉLHETŐBB BALATONFŰZFŐÉRT„ kívánunk tevékenykedni. Alapszabály szerinti céljaink: a vállalkozások érdekképviselete, a hagyományok felkutatása, őrzése, oktatás, környezetvédelem. Az Önkormányzattal és a többi civil szervezettel együttműködve kívánunk részt venni a település életének alakításában.

Több éven keresztül megrendeztük a Vidám Május 1. retró majálist, felelevenítettük a falusi disznóvágás szokását, a régi hagyományokkal rendelkező „Hópehely bál” rendezvényt, amit az 1930-as években rendeztek először.
A fiatalokhoz való közeledés jegyében rendszeresen közösen takarítjuk a játszóteret. Immár hagyományos alkalom az „Újszülöttek köszöntése”, amelyre meghívjuk és üdvözöljük a város új lakóit és szüleiket.

Kezdeti működésünk óta folyik a „Szünidei programok” elnevezésű akciónk, melynek keretében a téli és a tavaszi szünetben madáretető és madárodú készítő délelőtöt szervezünk.

Nagy és komoly feladatot vállaltunk fel, amikor pályázat útján elnyertük és megvalósítottuk a volt Nitrokémia Csillagvizsgáló épületének felújítását. A pályázati munka tovább folytatódik. A Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont működtetését öt éven keresztül egyesületünk végzi.
A „születésnapok” komoly rendezvénysorozatok keretében bonyolódnak.

Látogasson el Balatonfűzfőre, fedezze fel kincseinket!

Kontics Ferencné
Egyesületi elnök

Hírek/Aktualitások Egyesület alapszabálya Elérhetőségeink Beszámolók Kitüntetettek Támogatóink Nyertes pályázataink Partnereink

Hírek/Aktualitások

Érdekfeszítő előadások a csillagvizsgálóban szombatonként
2017. július 10.
 Július 15-én, szombaton 20.00 órától mindenkit szeretettel várunk a Balaton Csillagvizsgálóba, ahol dr, Szabó Róbert (MTA Konkoly Csillagvizsgáló) tart izgalmas és érdekfeszítő előadást a Naprendszeren kívüli bolygók kutatásának jelenéről és jövőjéről. 
 
A hónap negyedik (július 22.) és ötödik (július 29.) szombatja is tartogat meglepetést a tudomány, a világűr iránt érdeklődőnek!!! Sőt augusztus első fele sem múlhat előadások nélkül 
Kedves köszöntő a technikatanárok egyesületétől
2017. január 4.
Ősszel Balatonfűzfőn tartotta éves közgyűlését a technikatanárok Országos Egyesülete, és ez alkalomból ellátogattak a Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúr Központba is, ahol előadásokat hallgathattak meg. Az egyesület elnöke, Velner András az ünnepek alkalmából üdvözletét és jókívánságait küldte a szervezőknek.
Ezúton is köszönjük, szeretettel várjuk vissza a pedagógusokat!
 
 A rendezvény ideje alatt készült néhány fotó is.
 
 
Felketült a látogatás alkalmából készített lakat a lakatfára.
 
 
Pintér István elnökségi tag előadása.  
 
 
VÁCISZ Közgyűlés (képgalériával)
2016. április 7.
A Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület március 24-én tartotta éves nyilvános közgyűlését. Elfogadtunk a 2015. évi Éves Beszámoló és Közhasznúsági jelentést. Az évet pozitív eredménnyel zártuk. Saját bevételeinkből fedeztük kiadásainkat, működésünkhöz külső forrást nem kaptunk. A csillagvizsgálóban 2.253 fő látogatót fogadtunk. Részt vettünk a város egyéb rendezvényein, tevékenységünkkel hozzájárultunk településünk turisztikai kínálatának növeléséhez. Átadtuk a 2015 évre szóló erkölcsi elismeréseket.
 
Civilek Balatonfűzfőért 2015
Gyuricza László
Méltatásáról elsősorban azt kell elmondani, hogy nélküle nem lenne csillagvizsgáló. A „Balaton Csillagvizsgálóért” plakettet a megnyitó alkalmából adtuk át Laci bácsinak. Mi most inkább az azóta eltelt időszakban végzett önzetlen munkájáért szeretnénk átadni ezt az elismerést. A Fűzfői Körtúrák életben tartása, a Turista bázispont kialakítása, a Babakocsis túra nem csak babakocsival túravezetése, a tervezett turista pihenőhely kialakításának szervezése. 2015 évben lépett be egyesületünkbe. Minden tevékenysége a közösség javára, a közösség hasznára szolgál. Méltán kapta meg a „Balatonfűzfő Díszpolgára” címet.
 A Balaton Csillagvizsgálóért   2015
Kocsis Antal és Gubicza László vehették át
Az épület felújítása alatt és a Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont megnyitás után végzett lelkes, szakmailag kifogástalan munkájukért javasoltuk az elismerést. Az általuk tartott távcsöves bemutatókról, az előadásokról, melyeket kicsiknek-nagyoknak tartottak az évek alatt, csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk, a látogatók véleménye alapján is. Lelkesedésük, elhivatottságuk, megbízhatóságuk, szakmai munkájuk az intézmény működésének alapja. Az emlékplaketteket Gergely Tamás elnökhelyettes adta át.


Elfogadtuk a 2016. évi munkaterve. Költségvetést, Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont költségvetését. Sor került elnökségi tag választására is.
A közgyűlés után nyitottuk meg a "Tenger alatti varázslat" kiállítást, melyen Tóth Zoltán munkáit mutatjuk be. Tóth Zoltán a TRADEORG Kft tulajdonosa, egyesületünk tagja, aki 2008-ban az Év vállalkozója elismert kapta. A kiállítás megtekintését felajánlottam az óvodáknak, mindkét iskolának. Remélem, elfogadják a meghívást. Az érdeklődőket, mint minden más rendezvényüket előzetes bejelentkezés után tudjuk fogadni.
Kontics Ferencné, VÁCISZ elnök
Netezzünk Együtt Nagyi!
2016. március 2.
Érdeklődők jelentkezését várjuk!
Napközis tánctábor gyerekeknek és tinédzsereknek a csillagvizsgálóban
2015. június 25.
Több turnusban, 7-9, illetve 10-14 évesek számára tart Király Anita tánctábort a Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpontban.
 
 
Meghívó a VÁCISZ közgyűlésére
2015. május 20.
Nyilvános közgyűlést tart a VÁCISZ.
 
ELMARAD AZ AKVARELL FESTŐ TANFOLYAM
2014. október 19.
Tisztelt Érdeklődők!
Ezúton is tájékozttatjuk Önöket, hogy a meghirdetett akvarell festő tanfolyam elmarad! Tavasszal tervezzük megtartani!
A részletekről itt a honlapon és a facebook oldalunkon is tájékozódhatnak!
Szíves megértésüket!
Nyilvános közgyűlés 2014. április 2.
2014. január 29.
A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete
 NYILVÁNOS KÖZGYŰLÉST
 tart, melyre –az Elnökség felhatalmazása alapján-  tisztelettel meghívom.
 A közgyűlés helye: Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont
                                                                 Városi Stadion
 Időpontja: 2014. április 02. /szerda/ 17 óra
 Napirendi pontok:
1./
Beszámoló az egyesület 2013 évi munkájáról.
- A 2013 évi Egyszerűsített éves beszámoló ismertetése
- A 2013 évi Közhasznúsági beszámoló ismertetése
Előadó: Kontics Ferencné egyesületi elnök
- Felügyelő Bizottsági jelentés
Előadó Hasznos Ferencné FB elnök
Döntés a beszámolókról és a jelentésekről
2./
-A VÁCISZ      2014 évre vonatkozó tervei,  2014 évre vonatkozó költségvetés 
-Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont  2014 évre vonatkozó tervei, 2014 évre vonatkozó költségvetése
Előadó: Kontics Ferencné egyesületi elnök
Döntés a 2014 évi előterjesztésekről
3./ „Civilek Balatonfűzfőért” elismerések átadása
4./ Vegyes ügyek
Kérem, az Egyesületeket, Klubokat, hogy a tagságuk körében is terjesszék a meghívót.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlést változatlan napirendi pontokkal
17,10 órára hívom össze. 
                                                                                                     Kontics Ferencné sk.
                                                                                                                 elnök

Egyesület alapszabálya

Az egyesület alapszabálya innen letölthető.

Elérhetőségeink

Címünk:8184 Balatonfűzfő
Városi Stadion területe
GPS: lat. 47.0735252611
lng. 18.0288109481
Kontics Ferencné
elnök
06 30 6046241
kulturális menedzser 06 30 5248709
Kocsis Antal
szakmai menedzser
06 30 9972112
Email: vacisz@balatoncsillagvizsgalo.hu

Kitüntetettek

Év Vállalkozója

2008. év

Máhl Ferenc

1992-ben egyéni vállalkozóként kezdte, egy bérelt műhelyben.
Mára saját telephelyén, Gábor fiával vezetik cégüket, alkalmazottakkal.
Szakmájában elismert, nagy hozzáértéssel és precizitással végzi munkáját.
Ügyfélköre kiterjed az egész Dunántúlra.
Hobbija a vadászat. A természet szerelmese, elkötelezett természetvédő.
Az egyesület alapító tagja.
Önzetlenül segíti a rászorulókat, társadalmi munkával segíti a különböző városi és egyesületi rendezvényeket.

Tóth Zoltán

1990-ben alapították feleségével a Tradeorg Nyomdát, jelenleg 20 főnek ad munkát. Magas színvonalú szolgáltatásai, fejlett gépparkja, szakmai hozzáértése teszi lehetővé, hogy a megye egész területéről fogadja a megrendeléseket. Segíti, támogatja a helyi civil szervezeteket. Hobbija a vadászat. Sokat tesz a környezetért, a természet védelméért.
Borlovag.
Az egyesület alapító tagja.

2009. év

Kovács László

2001-ben kezdték meg a BOB pálya építését. A nehéz körülmények ellenére is kitartott eredeti elképzelése mellett és még abban az évben meg is nyitotta a nagyközönség előtt Balatonfűzfő különleges turisztikai vonzerejének számító létesítményét.
Hosszú évek óta ez a beruházás volt az, amire a település is méltán büszke lehet.
Jelenleg a Balatoni Bob Kft-t gyermekeivel vezeti.
Folyamatosan fejlesztik a létesítményt, ami mára már országos hírű, így városunk szinte egyedülálló turisztikai látványossága.
A Kft tagja több civil szervezetnek és évek óta támogatja a különböző rendezvényeket.
Évente több száz bobjeggyel támogatta a május 1-i és a mikulásnapi rendezvényeinket, a fellépők és a gyermekek nagy örömére.

Lajkó Frigyes

1987-ben kezdte vállalkozói tevékenységét 1 fő alkalmazottal. 1989-ben nyitotta meg a SUSOGÓ Éttermet, 2002-ben a NIKE Éttermet. Jelenleg 24 főnek biztosít munkát. Előrelátó, megfontolt üzletember, így érte el sikereit felesége Ibolya támogatásával.
Több civil szervezetnek a tagja, ahol aktívan kiveszi részét az egyesületek munkájából. Nagyvonalúan támogatja a nyugdíjas klubokat.
Nyitott minden változásra, sokat tesz azért, hogy Balatonfűzfőn a turizmus megkezdett fejlődése ne torpanjon meg.

2010. év

Harmath Gábor

1991-ben lett egyéni vállalkozó, mint Épületgépészeti kivitelező. 1995-ben bővült a vállalkozás a kereskedelem irányába, amit egy kis garázsban kezdett. 2004 óta működnek
Kft társasági formában, jelenleg 8 helyi dolgozó részére biztosít megélhetést. 2006 óta tevékenykednek jelenlegi telephelyükön, ahol kis és nagykereskedelmi tevékenységet végeznek szolgáltatásokkal kibővítve.
Lelkes sportbarát, most is egy sportsérülés próbálja ágyhoz kötni több-kevesebb sikerrel.
Bőkezű támogatója a nyugdíjas Kluboknak és más civil szervezeteknek.
Egyesületünknek több éve tagja, aktívan részt vesz az egyesületünk munkájában.
Gyors gyógyulást, türelmes pihenést kívánunk Gábornak.
Betegségére tekintettel a díjat felesége veszi át.

2011. év

Fejes Károly

Törzsgyökeres fűzfői.
1979-ben kezdte vállalkozói tevékenységét. Mára már saját telephelyekkel, földmunkagépekkel, teherjárművekkel és úszó munkagépekkel, valamint a Balaton hajózási tevékenységgel rendelkezik. Alkalmazottainak 90%-a fűzfői lakos.
Több éven keresztül önkormányzati képviselőként dolgozott.
Jelenleg a Polgárőr Egyesület és a Vállalkozást Segítő Alapítvány ellenőrző bizottságának a tagja.
1986-ban vitorlázó sportegyesületet alapított. Az egyesület a város sportéletében 25 éven keresztül betöltött közösségformáló szerepéért 2011. évben díszoklevél, valamint Balatonfűzfő ezüstérem kitüntetésben részesült.
Családi vállalkozásban működteti a Balaton Center Kempinget, így bővítve városunk idegenforgalmi kínálatát.
Tagja több civil szervezetnek, hatékony segítséget nyújt a különböző feladatok megoldásában. A Csillagvizsgáló régi épületének elbontása, a kupola látványos beemelése mind hozzá kapcsolható.

2014. év

Kovács Zoltán


Vállalkozását 1995-ben alapította kollégáival. Mostanra irodája van Balatonfűzfőn, Győrben és Budapesten. Több mint 20 embernek ad munkát.
Városunk egyik legnagyobb adófizetője.
Lelkes támogatója a iskoláknak, civil szervezeteknek Fűzfőn és a megyében is.
Az ÉV VÁLLALKOZÓJA 2014 évben A Nirtoterv Kft. ügyvezető igazgatója Kovács Zoltán.
Az elismerést átadja Marton Béla polgármester úr.

Civilek Balatonfűzfőért

2008. év

Kórsós Károlyné Pálma

A Fűzfőgyártelepért Nyugdíjas Klub és a VEGASZ egyesület tagja. Évek óta önzetlen segítője a városi és egyesületi rendezvényeknek. Nagy környezetvédő, a tavaszi hulladékgyűjtési akciókban is mindig részt vesz. Egyesületünk alapító tagja a nyugdíjas klubon keresztül. Több éve település közössége érdekében kifejtett odaadó tevékenységét köszönjük meg az elismeréssel.

Dr. Makra Ernőné Jutka

A Fűzfőfürdői Öreg Diákok és tanárok Baráti körének megszervezője. Lelkes kutatója városunk múltjának. Nevéhez fűződik a „Fűzfőfürdő” név újrahonosítása. Előadásokkal, kiállítások szervezésével, rendezésével járul hozzá településünk múltjának meg-ismertetéséhez.
Budapesti lakosként nagy áldozatot ez a munka, amit férje Ernő támogatás nagyban segíti.

BALATONFŰZFŐ VÁROS HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁGA

Ezzel az elismeréssel köszönjük meg városunk tűzoltóságának munkáját.

2009. év

Szanyi Szilvia

Több civil szervezetnek tagja, egyesületünk alapítói között szerepel. Fáradhatatlan ha a városunkról van szó, legyen az fűzfák ültetése, játszótér takarítás, temető karbantartás. Lelkes szervezője, támogatója a különböző rendezvényeknek, civil szervezeteknek.
Munkájával méltán vívta ki környezete és az Egyesületünk elismerését.

Farkas Sándor

2000 óta kötődik Balatonfűzfőhöz. Balaton Dalkör vezetője.
Balaton Nyugdíjs Klub elnöke volt 4 évig.
Ma is több civil szervezet tagja. Nevéhez fűződik a tobruki 1848-as emlékhelyre ültetett tujafák ötlete, amiben 23 civil szervezet vett részt.
Minden feladatnál, tennivalónál számítani lehet a munkájára részvételére. Mindenben támogatja, segíti felesége Erzsike. Neki is köszönet jár.

Ifj. Budai Árpád

Gyermekkorát Fűzfőgyártelepen töltötte, a felnőtt élet elszólította, de szerencsére csak a szomszédba, Balatonalmádiba.
A közösségi munkát, a közösség szolgálatát szüleitől örökölte.
Segítséget nyújtott a tobruki Szüreti mulatság lebonyolításában, egyesületünknek a májusfa szállításában. A Norvég Alap pályázaton elnyert összegből vásárolt hulladékgyűjtőket is Ő szállította el Jászberényből édesapja segítségével.
Sajnos egyéb elfoglaltsága miatt a mai rendezvényünkön nem tudott megjelenni, ezért az elismerést édesapja veszi át.

2010. év

Kovácsné Gyenis Aranka

Hosszú évek óta részt vesz településünk civil életében. Aktív tagja volt a Vöröskeresztes Egyesületnek, a Nők a Balatonért Egyesületnek.
Rendszeresen segíti a Nyugdíja Klubok munkáját, a Gombócfesztivál kínálatát különleges ételeivel színesíti.
Egyesületünknek alakulása óta aktív tagja.

Szőnyeg János

Városunk méltán elismert tagja. Több cikluson keresztül tanácsi-önkormányzati képviselő.
A Balatonfűzfőért Alapítvány kuratóriumának elnök.
A város krónikása. Kézzel írott-rajzolt gyönyörűen kivitelezett Városi Krónika örökíti meg munkáját.
Elismerésünk és tiszteltünk jeléül adományozzuk ezt az erkölcsi elismerést.

Pongrác István

Alapító tagja az 1989-ben alakult Polgárőrségnek.
Mai napig rendszeresen részt vesz az Egyesület munkájába.
Alapító tagja, évek óta vezetője a Nitrokémia Véradó Egyesületnek, 243-szoros véradó.
Egyesületünknek alapító tagja a Véradó Egyesület.
Az egyesület munkájában, rendezvények bonyolításában mindig lehet rá számítani.

2011. év

Hegedűs Józsefné Julika

Sajnos Őt sem kerülték el a téllel járó veszélyek. Most otthon fekszik bepólyázott lábbal.
Városunk egyik legismertebb, legelismertebb személyisége.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Helyi Csoportját vezeti.
MOVE Zrt, fűzfőn Julika vezetésével 36 főt foglalkoztat, ebből 12. fő fűzfői lakos.
A rendszerváltás óta tagja az Önkormányzat Humánpolitikai Bizottságának.
Tagja a Város Vegyeskarának. Egyesületünk tagja a Helyi Csoport.
Aktívan rész vesz a város és más civil szervezetek rendezvényein.

Dr. Szlivka János

Nagy fájdalmunkra Ő már nem lehet közöttünk.
Önzetlen segítsége, embersége követendő példa számunkra.
Lelkiismeretes, nagy tudású orvost, mindenkinek gondját viselő jó barátot veszítettünk el.
Több civil szervezetnek tagja volt. A Vidám Május 1-i rendezvényünkön mindig ügyeletet tartott támogatásként. Pótolhatatlan űrt hagyott maga után.
Felesége és két fia elfogadta meghívásunkat, hogy átvegyék ezt az erkölcsi elismerést, de sajnos a téli betegségek Őket sem kímélték, ezért fia Szlivka Gergely veszi át az elismerést.

BALATONFŰZFŐ POLGÁRŐR EGYESÜLET

Alakulásuk óta támaszai településünk lakosságának.
Országosan és megyei szinten is több elismerést kaptak már.
Márkus Béla az egyesület vezetője megkapta az Év polgárőre kitüntetést.
A városi és civil rendezvények biztosítását rendszeresen végzik.
A Vidám Május 1-i rendezvényünkön a felvonulási útvonalat szintén biztosítják.
A mostani zord időjárásban fát vágtak, fát vittek a rászorulóknak, ha kellett havat lapátoltak.
Részt vesznek az iskolások tájékoztatásában, oktatnak a biztonságos közlekedésre, bűnmegelőzésre.
Az elismerést átveszi Márkus Béla parancsnok.

2012. év

Mészáros Katalin

Egyesületünk alapító tagja, később elnökségi tagja. Több helyi civil szervezetnek a tagja. Lelkes településbarát. A Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kulturközpont támogatója. Több nagy értékű eszközt adományoztak férjével az intézménynek. A „főszakács” cím birtokosa. Finom gulyáslevesével erősítette meg az épület környezetének megtisztításán dolgozó tagjaink munkáját. Rendszeresen támogatja a különböző adománygyűjtő akciókat.

Pintér Istvánné, Pintér István

Őket csak együtt lehet emlegetni. A „Gyerkőcprogram” szülei és motorjai. Rendszeresen fellépnek a városi rendezvényeken, de népi játékaik az egész Dunántúlon, sőt Budapesten is ismertek.
Megkapták a „Balatonfűzfő Kultúrájáért” városi elismert.
A VÁCISZ alapító tagjai, István a nagy „ötletgazdánk”. Nevükhöz fűződik a TTT akciónk. /Tegyünk Többet Településünkért/. A Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont töretlen hívei. Játékokat, vetélkedőket állítanak össze, amivel nagy sikereket érünk el az idelátogató iskolásoknál. Eszter által festett üvegek a jutalma a helyezetteknek.
Vágfalvi Ottó festőművészünk magánkézben lévő alkotásiból az Ő ötletük alapján rendeztünk nagysikerű kiállítást.

2013. év

Szelestey-Polgár Attila a Serpa Kalandpark tulajdonosa

Azok közé a kevesek közé tartozik, aki önként segít másoknak, akkor is amikor semmi anyagi haszna ebből nem keletkezik.
A Csillagvizsgáló megnyitása után hamarosan jelentkezett, hogy a hozzájuk látogató csoportoknak ajánlja a programjainkat, rendezvényeinket.
Neki köszönhetjük a tavalyi nagyon érdekes és nem szokványos Szendrő Szabolcs kiállítást és előadást.
A jövőben is számítunk támogatására!
Köszönetünk jeléül fogadja el tőlünk ezt az emlékplakettet.

Szabó Lajos

A CSEBSZALTO nyugdíja klub vezetője. Vezetőségi tagja más civil szervezeteknek, egyesületünknek is elnökségi tagja.
Vezetése alatt megújult a klub. Rendszeresen részt vesznek és segítik a többi civil szervezet és a város rendezvényeit.
Önkéntes munkájukkal kiemelkedő teljesítményt értek el.
Különösen a főzőversenyeken jeleskednek, de a temető takarításban, a Csillagvizsgáló környezetének takarításban is részt vettek.
Ezzel az erkölcsi elismeréssel köszönjük meg a munkáját, és ezen keresztül a Nyugdíjas Klub tagjainak munkáját is.

2014. év

Baranyainé Csomai Katalin

Az egyik legaktívabb civil vezető. Tagja a Balaton Dalkörnek, lelkes kézimunkázó, évek óta sikeresen vezeti a Balaton Nyugdíjas klubot. Ha kell környezetet takarít, virágosít, főzőversenyt szervez és főz, A Gombócfesztivál lelkes aktivistája.
Egyesületünk büszke arra, hogy tagjaink között köszönthetjük. A CIVILEK Balatonfűzfőért elismerést Baranyainé Csomai Katalin kapja.
Átadja: Gergely Tamás egyesületünk elnökhelyettese.

A Csillagvizsgálóért

2012. év

A Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont megnyitásának első évfordulójára elnökségünk úgy döntött, hogy a „Csillagvizsgálóért” emlékpalkettet és egy gravírozott lakatot, -kérve, hogy helyezzék el a „Fűzfőiek lakatfáján”- adtunk át az általunk megítélt cégeknek, akik a szerződésekben rögzített feladatokat messze túlteljesítették. Támogatóink egy része szerződés nélkül, komoly anyagi ráfordítással egészítették ki az intézmény működésének alapvető feltételeit.

A „Csillagvizsgálóért” elismeréseket következő cégek, személyek kapták:

Dénes István, egyéni vállalkozó
ESJ Építő Kft. Snieder József,
Fűzfő Metál Kft. Czibor András,
Galko 2006 Kft. Gál Béla,
Gosztonyi Károly,
Kogul és Társa Bt. Kogulpauer Róbert,
Pékmester Biscuits Kft. Gyenge Katalin Balatonkenese,
Varga Mihály Litér.

2014. év

A Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpontra nagyon sokan büszkék vagyunk, azonban még sok a javítanivaló a kupolán. Szerencsére vannak olyan lelkes, önzetlen csillagászok akik nem sajnálják anyagi forrásaikat, szabadidejüket, hogy javítsák az előforduló hiányosságokat.
Köszönet érte!

A Balaton Csillagvizsgálóért elismerést a következő személyek kapták:

Kauker Zoltán,
Komáromi Tamás.

Támogatóink

2010. év.

Balatonfűzfői Horgász Egyesület
B.E.G.G. Kft.
Celsius – Therm Kft.
Kontics Monika
Niktrans-Agro+Bau Kft.
Nitroterv Kft.
Zenit-8 Kft.

2011. év.

Balatonfűzfői Horgász Egyesület
Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület
Büroszolg Kft.
Dr. Makra Ernőné
Galko 2006 Kft.
Kontics Monika
Zenit-8 Kft.

2012. év.

Balatonfűzfői Horgász Egyesület
Jan Gerben Veenstra
Kontics Ferencné
Mészáros Kata
Niketrans-Agro+Bau Kft.
Pékmester Biscuits Kft.
Varga Mihály
Zenit-8 Kft.

2013. év.

Veszprém Megyei Kormányhivatal
Balatonfűzfő Város Önkormányzata
Balatonfűzfőért Alapítvány
Zenit-8 Kft.

2014. év.

Balatonfűzfő Város Önkormányzata
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium
Ötlet-Adó Kft.
Nitroterv Kft.
Tradeorg Kft.
Zenit-8 Kft.

Nyertes pályázataink

Balatonfűzfő Város Önkormányzata

Évente kiírásra kerül a Civil Alap, melyből rendezvények támogatására lehet pályázni.
Évente 190.000-400.000.- Ft

Balatonfűzfőért Alapítvány

Az Alapítvány Alapszabálya által biztosított pályázati lehetőség, rendezvények támogatására.
Évi 40.000.- Ft

NAKVI pályázatok 2013

Langalló Fesztivál és helyi termékek népszerűsítése
2.470.150.- Ft

Norvég Alap 2008-2009 évek.

Az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében támogatott
„A nem kormányzati szervek (NGO-k) bevonásának ösztönzése a környezetvédelem területén a Balaton Régióban”
Balatonfűzfő természeti és épített környezeti színvonalának javítása.
A Balatonfűzfői Önkormányzattal közös pályázat. 8.148.040.- Ft elnyert összeg.

Nemzeti Civil Alap NCA 2010-2011 évek.

Civil Szervezetek működésének támogatása. 230.000.- Ft

UMVP LEADER pályázatok 2010-2012 évek.

2010 Vidám Május 1! 1.275.750.- Ft

2010 Leder Kultúrparkok-Központok
„Régi álom vált valóra Balatonfűzfőn, ahol az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) LEADER programjának keretében kiírt pályázaton a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete VÁCISZ 53,3 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az egykori csillagvizsgáló épületének felújítására, és LEADER Kultúrközponttá való átalakítására. A projekt gazdája a VÁCISZ, a terveket az ingatlan tulajdonosa, Balatonfűzfő Város Önkormányzata rendelte meg, és a projektet előfinanszírozta, A terveket a Fűzfő-Terv Kft. készítette, az építési kivitelezési munkákat az ESJ Kft. végezte.
Megnyitó 2012. március 31.
Projekt elszámolásának befejezése és az előfinanszírozott összegek visszafizetése 2013. december 11.

2012 Vidám Május 1! 1.000.000.- Ft

2012 Kisértékű eszközbeszerzés 737.641.- Ft

Partnereink

Balatonfűzfő Város Önkormányzata

Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület

Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület

Balatonfűzfői Horgász Egyesület

ÖBÖL TV

Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület
Veszprémi Civil Ház
Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház